Jump to content

Amerika bizonyos államaiban áttekerhetünk a piroson

2017. 01. 30. 12:13


Bizonyos feltételekkel több európai városban is engedélyezték a kerékpárosoknak a piros lámpán való áthajtást. Párizs, Brüsszel, több holland és német város mellett legutóbb Londonban fontolgatták a bevezetését.

Melyek azok az esetek, amikor a közlekedési lámpa jelzéseit figyelmen kívül hagyhajták a bringások

  • jobbra kanyarodáskor,
  • T elágazásban egyenesen továbbhaladáskor, és
  • mindkét esetben csak akkor, ha megadják az elsőbbséget a gyalogosoknak.

Nemrét Colorado államban  is bevezették az úgy nevezett Idaho-stopot.

Idahóban már 1982 óta érvényben van ugyanis egy szabály, ami nagyon leegyszerűsítve a következő:

  • a piros lámpa a kerékpárosoknak stoptáblával egyenértékű,
  • a stoptábla pedig elsőbbségadás kötelező táblával.

A szabályt ugyan időnként finomítják, kiegészítik, de a lényege nem változik. A szabály elemeinek bevezetését már San Franciscóban és Washingtonban is fontolgatták, több coloradói városban pedig már alkalmazták is. Mostantól egész Coloradóban érvényes lesz.

Ez elég nagy előrelépés, mert innentől az elővárosaival együtt négymillió lakosú Denverben is érvényes lesz az új szabály.

(Forrás: kerekparoselet.hu; index.hu; kép: pixabay.com)