Jump to content

Erősíts kerékpárra

2020. 01. 28. 10:21

Sok kerékpáros – még több nem fizetésért sportoló bringás – gondolkozik úgy, hogy nem jár le a terembe erőfejlesztő edzéseket végezni, mert attól fél, hogy akkor le kell mondania a célként kitűzött csontsovány formáról, ahogy a profi versenyzők néznek ki…

Ahogy a cikk is kezdődik: a legtöbb bringás vagy triatlonos első kérdése az erőedzés programmal kapcsolatban, hogy a felszedett plusz izomtömeg, nem fogja-e károsan befolyásolni a sportteljesítményét… Kiirthatatlan sztereotípia, hogy ha valaki rendszeresen jár edzőterembe, akkor úgy fog majd kinézni, mint például Szalontay Sándor, aki hosszú évek kemény munkájával dolgozta ki a világkupa-szintű sprinterhez méltó izomzatot. A világban sok helyen megfordulva és a témába mélyen beleásva magát Sanyi is megerősíti, hogy az a munka, amit ők végeznek, nem keverendő össze egy országúti kerékpáros erőfejlesztő programjával, de azt is kijelenti, hogy ahol magas szinten működik a kerékpársport, ott az országútisok is nagy hangsúlyt fektetnek az erőre. Nemrég Lovassy Krisztiánnal az Eb után beszélgetve is kiderült, hogy a pályasport egyik „országúti” számában, a pontversenyben éppen az erő hiányzott, hogy elhajtsa azt az áttételt, amivel a legjobbak közlekednek. A jövőben ezért ő is újra nagyobb hangsúlyt szeretne fordítani az erőedzésekre. De ez csak két példa, bár gyakorlatilag a maga nemében két legjobb magyar versenyzőről van szó…

A kérdés tehát – amit megpróbálunk innentől Chris Carmichael segítségével elemezni – az, hogy vajon az erősebb izomzat által megnövekedő testtömeg lelassít-e, vagy épp ellenkezőleg: gyorsít-e a növekedő erőszintnek és robbanékonyságnak köszönhetően? Nem kell „megnőnöd” ahhoz, hogy erősebb légy!

Az izomtömeg növelése nem keverendő össze a maximális erőszint növelésével. A profi testépítők közel sem olyan erősek, mint az erőemelők, de az erőemelők meg sem közelítik a testépítőket az izomzat kidolgozottsága, cizelláltsága szempontjából. Ennek több oka van, de az állóképességi sportolók szempontjából az egyik legfontosabb, hogy megértsék: az erő növekedése nagyban az idegrendszer fejlesztésétől függ, miközben az izmok növelésének stimulálásához fontosabb, hogy milyen strukturális igénybevételre késztetjük (felpumpáljuk) az izmokat.

Azok a sportolók, akik növelni szeretnék az izom méretét, több ismétléssel és több ismétléssel/szett dolgoznak közepesen nehéz (70-85% 1RM-egy ismétléses maximum) ellenálláson és gyakran csinálnak több olyan gyakorlatot egyszerre, amelyek különböző módon, különböző irányból, de ugyanazokat az izmokat célozzák. Ez növeli a strukturális erőt. Ellenben azok a sportolók, akik a puszta erőt szeretnék növelni, kevesebb ismétléssel edzenek, kevesebb össz ismétlés és kevesebb ismétlés a szetteken belül. Nagyobb (80-90% 1RM) ellenállást használnak és szűkebb a gyakorlatok spektruma, főleg teljes testes alapgyakorlatokra korlátozódnak. Ez a súlyemelő módszer maximalizálja a neuromuszkuláris fejlődést, vagyis képes leszel több, már meglévő izomrostodat aktiválni minden összehúzódásnál.

(Forrás: bikemag.hu / fotó: pixabay.com)