Jump to content

Az exbokszoló bringás egy ütéssel kiírta magát a Tour de France-ról

2016. 06. 30. 12:37

Szinte nincs olyan kerékpáros, aki ne szedne össze sérülést a szezonban, kicsi a valószínűsége annak, hogy valaki bukás nélkül megússza.

Nacer Bouhanninak is sikerült megsérülnie, és ehhez még csak fel sem kellett ülni a kerékpárjára.

A sprinter Bouhanni a pályán is lobbanékony természet, és most azon kívül is bebizonyította, hogy nem fogja vissza magát. A vasárnapi francia országos bajnokságra próbált pihenni egy szállodában, amikor a szomszédos szobából zajok szűrődtek át hozzá.

Először megkérte őket, hogy hagyják abba a hangoskodást, de aztán hajnal négykor átment, és megpróbált rendet tenni a részegek között. A korábban boksszal is foglalkozó Bouhanni kiosztott pár pofont, ebbe is sérült bele. Kézfején négy öltéssel varrták össze a sebét.

Vasárnap még elindult a mezőnyversenyen, de fájdalmai miatt 40 kilométer után kiszállt. Azóta kiderült, hogy a szombaton rajtoló Tour de France-re sem jön rendbe, ezért nem lesz ott a Cofidis csapatában.

index.hu/