Jump to content

Visszavonult a legenda

2016. 10. 17. 14:08

Anna Meares döntött, befejezi kerékpáros pályafutását. Az ausztrálok kétszeres olimpiai bajnok kerékpárosa nem bírta már a profi léttel járó megterhelést és ezért döntött úgy, hogy szögre akasztja a kerékpárt. 

 

A 33 éves sportoló vasárnap jelentette be döntését, két hónappal azután, hogy Rio de Janeiróban megszerezte pályafutása hatodik olimpiai érmét. Augusztusban harmadik lett a keirin versenyszámban, miután a megnyitóünnepségen ő vitte hazája zászlaját. A 2004-es athéni ötkarikás játékokon az 500 méteres időfutamban, 2012-ben Londonban pedig a sprintszámban diadalmaskodott. Összesen hat olimpiai és 26 világbajnoki érmet gyűjtött.

Meares úgy tervezte, hogy 2018-ban még elindul a Nemzetközösségi Játékokon, amit szülőföldjén, Queensland államban rendeznek, de - mint mondta - 22 éve tartó pályafutásának fizikai megterhelése miatt mégis a befejezés mellett döntött. A riói olimpia előtt hat alkalommal kapott kortizon-injekciót a gerincében, hogy vállalni tudja az indulást.

Vasárnap kijelentette, hogy továbbra sem szeretne elszakadni sportágától, mentorként segíteni akar a válogatottnak az eredményes tokiói olimpiai szereplés érdekében. "Nehéz lezárni életemnek ezt a szakaszát, de nagyon izgatott vagyok, mert új ajtók nyílnak meg előttem, és kezdődik a következő fejezet" - mondta a 11-szeres világbajnok.

Szívós, kitartó hozzáállásáról Meares akkor híresült el, amikor 2008-ban, hét hónappal a pekingi olimpia előtt egy világkupa-versenyen eltört a nyaka, kificamodott a válla és szalagszakadást is szenvedett, de tolószékben, nyakmerevítővel is azt nyilatkozta, hogy ott lesz az ötkarikás játékokon. Alig két hét múlva ismét kerékpározott, a kínai fővárosból pedig ezüstéremmel tért haza.

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:twitter)