Jump to content

10 edző munkáját tudja támogatni az MKSZ

2017. 04. 07. 13:38


2017-ben már 10 kerékpáros edző tevékenységét tudja támogatni a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ). Az EMMI az Edzői Életút Program részeként elindított Utánpótlás Edzők Program, a Gerevich Aladár-sportösztöndíj és a Kiemelt Edző Programmal járul hozzá az edzők eredményes munkájához.

A Gerevich Aladár-sportösztöndíj célja anyagi támogatás nyújtása válogatott versenyzők, valamint a felkészülésüket végző sportszakemberek zavartalan és magas szintű sporttevékenységéhez. A Magyar Kerékpáros Szövetség Stubán Ferenc sportszakember, Parti András, Benkó Barbara és Pelikán János sportolókat támogatja az idei évben.

A Kiemelt Edző Program (KEP) elsődleges célja, hogy biztosítsák, hogy a KEP keretében foglalkoztatott sportszakemberek főállásban végezhessék edzői munkájukat, a magyar sport eredményességének fenntartása és jövőbeni fejlesztése érdekében, amelyhez így megfelelő anyagi háttér is társul. Az MKSZ 2017-ben Benkó László hegyikerékpáros utánpótlás edzőt, valamint Rusovszki Gábor országúti utánpótlás edzőt választotta a Kiemelt Edző Programba.

Sándor Benedek, MKSZ elnök

Az Utánpótlás Edzők Program segít a programban részt vevő edzőknek edzői életpályájuk megalapozásában. Az idei évben 7 kerékpáros utánpótlás edző munkáját támogatja az  MKSZ. A programban részt vevő sportszakemberek: Bokros Manassé (Közép-Dunántúl), Búr Zsolt (Közép-Magyarország), Kovács Péter (Nyugat-Dunántúl), Nagy Péter (Észak-Magyarország), Nagy Zoltán (Észak-Alföld), Sáfár Tamás (Dél-Alföld), Schneider Gábor (Dél-Dunántúl).

(Forrás: kerekparoselet.hu; kép: bringasport.hu)