Jump to content

Több mint 700 kilométer tekerés velocipéddel

2017. 07. 07. 12:19

Egy 150 éves velocipéddel tekeri végig a Duna magyarországi szakaszának mindkét oldalát Hidvégi-Üstös Pál. Az ultrasoportoló a 750 kilométeres túrával a folyó védelmének fontosságára szeretné felhívni a figyelmet.

Hidvégi-Üstös Pál június 27-én Szalkszentmártonról indulva már több mint 350 kilométert tett meg.

A 12 napos túra egyben beharangozza a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) védnöksége alatt álló 70 maraton a Dunáért elnevezésű kezdeményezést, amelynek célja, hogy az ultrasportoló a folyó teljes hosszának végigfutásával népszerűsítse a Duna Régió Stratégia idei soros magyar elnökségének céljait.

A mostani túra közben Hidvégi-Üstös Pál találkozik a Duna menti települések polgármestereivel, akikkel a folyóhoz kapcsolódó lehetséges fejlesztésekről konzultál, az elhangzó javaslatokat pedig továbbítja a Duna Régió Stratégia soros elnökségéért felelős KKM felé.

Az ultrasportoló, aki korábban többek között egy nemzetközi csapat élén kerékpározta és futotta keresztül Afrikát Fokvárostól Alexandriáig, szeptemberben kezdi meg a Duna teljes hosszának végigfutását.

A 3200 kilométeres táv teljesítése várhatóan három hónapot vesz igénybe, a tervek szerint a sportember október 18-án, a Duna Régió Stratégia éves fórumának megnyitására érkezik Budapestre - olvasható a közleményben.

(Forrás: mti.hu; kép:google)