Jump to content

Érkeznek a belgák

2019. 02. 27. 20:49

Először köszönthetjük majd a Tour de Hongrie indulói között a Tarteletto-Isorex nevű belga kontinentális proficsapatot, amelynek technikai tanácsadója nem más, mint Flandria Oroszlánja, a káprázatos pályafutást befutó Johan Museeuw. Elképzelhető, hogy ő is elkíséri a csapatot Magyarországra…

A belga egyesület 2010-ben alakult, 2017-ben vette fel mai nevét. Soraiban tizennégy belga mellett egy-egy albán, azeri, görög és holland bringás is található – az albán Ylber Sefa, az azeri Kirill Pozdnyakov és a görög Pilokronisz Corcakisz egyaránt hazájának aktuális országúti bajnoka, vagyis három nemzeti színeket viselő mezt is birtokol a Tarteletto-Isorex.

Pozdnyakov neve a „környéken” is ismerős, két éven át szerepelt az orosz prokontinentális RusVelóban, 2016-ban pedig ő nyerte a Székely Körversenyt. A Tarteletto-Isorex legrutinosabb versenyzője a harmincnyolc esztendős David Boucher, aki éveken át szerepelt az FDJ színeiben, de sokak számára ismerős lehet a korábban a BMC-ben profiskodó holland Floris Gerts vagy a Katyusa mezét is viselő Maxime Vantomme neve is. A csapat menedzsere Peter Bauwens, a technikai tanácsadó pedig maga Flandria Oroszlánja. Johan Museeuw azután kapta ezt a becenevet, hogy harmadszor is megnyerte a legendás Flandriai Kört. Persze, kalandos pályafutása során nem ez a legkiemelkedőbb eredménye, hiszen 1996-ban országúti világbajnokságot nyert, három alkalommal is hazavihette a kockakövet a pokoli Párizs–Roubaix után, 1995-ben és 1996-ban ő lett a Világkupa-sorozat – az akkori World Tour – legjobbja.

(Forrás: bikemag.hu / fotó: pixabay.com)