Jump to content

Visegrád 4 Kerékpárverseny

2019. 11. 06. 16:30

Május 11-én a Visegrád 4 Kerékpárverseny-sorozat második állomásaként kerül sor a magyarországi futamra Budapest és Pannonhalma között. A verseny szervezői idén még tovább emelik a tétet, négy további UCI kategóriás viadalt is szerveznek, közte két női versenyt is.

2019-ben Lengyelországban rajtol a Visegrádi Csoport tagországainak (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) közös, nemzetközi országúti kerékpárverseny-sorozata, melynek magyarországi futamára május 11-én kerül sor.

A lengyel kezdeményezésre 2013-ban elindított Visegrád 4 Kerékpárverseny a sport népszerűsítésén túl szimbolizálja a négy ország közös érdekeinek fontosságát. A Visegrádi Négyek 1991-es megalakulása a közös múltra, értékekre, érdekekre, valamint a kölcsönös bizalomra alapozva épült.

Hazánkban, ahogy 2015 óta minden évben, idén is Budapesten rajtol majd a nemzetközi mezőny, majd mintegy 170 kilométer megtétele után, többek között Telki, Zsámbék, Bicske, Csákvár, Bodajk, Csetény, Zirc és Ravaszd érintését követően érkezik meg Pannonhalmára, ahol a versenyzőknek most is több alkalommal meg kell küzdeniük a néhol 15%-os emelkedővel.

AV4 Kerékpárverseny magyarországi futamát a Külgazdasági és Külügyminisztérium megbízásából a Mozgás Egészség Rekreációs Sportegyesület (MER SE) szervezi, akik 2018-ban indították útjára külön versenysorozatukat Visegrad 4 Special Series néven. 2019-ben a tervek szerint újabb két verseny kerül megrendezésre, és igazi kuriózumként, elsőként hazánkban két női UCI kategóriás viadalt is szerveznek.

(Forrás: bikemag.hu / fotó: pixabay.com)