“Ekkora bukást még életemben nem láttam, legalábbis olyat, ahol ennyi kerékpáros sérült meg. Szörnyű volt látni a sok sérültet, a fájdalmas arcokat… viszont a mentősöket maximális tisztelet illeti, nagyon profin dolgoztak.”

Július 12-én rendezték a Gran Gella Giro Kupát, ami az AKESZ sorozat első futama is volt/lett volna. A tótvázsonyi verseny különlegessége, hogy a koronavírus-járvány miatt ez volt a szezonnyitó országúti mezőnyverseny Magyarországon (az előző napi hegyi ob-t leszámítva). A Balaton-felvidékhez méltóan a pálya túl sok síkot nem tartalmazott, hazai viszonylatban kifejezetten hegyesnek nevezhető. A pálya igazi specialitása viszont az, hogy egy rövid emelkedővel kezdődik, amit egy nagyon gyors, hibátlan útburkolatú lejtő követ, ahol a kevés és könnyű kanyarnak köszönhetően a 90 km/h-t is gond nélkül el lehet érni. Ez a lejtő volt végzetes a verseny indulói számára. Innentől következzen, hogy mi történt, hiszen én is ott voltam a versenyen, mint csapatvezető, aki az elit mezőnyt autóval követte.

A verseny előtti hetekben nálunk a csapatban többeket is gondolkodóba ejtett, hogy érdemes-e elindulni ezen a versenyen, mert bár a Gelláról levezető út jó minőségű, de mindenki azon lesz a versenyen, hogy minél előrébb legyen, mert Balatonszőlősön a kanyarban fontos a jó pozíció, így várható volt, hogy lesz küzdés, amiből még bukás is lehet. Személyesen én a verseny előtti pénteken jártam be a pályát, a szembeszélben kb 80 km/h-ig gyorsultam minden gond nélkül a lejtőn. A verseny napjára hátszelet ígértek, így meg is beszéltem a versenyzőkkel, hogy nem kell élet-halál harcot vívni a lejtőn a jó helyért, nyugodtan szakadjanak le, ha úgy érzik biztonságosnak, nem most kell sebességcsúcsot dönteni, az eredmény nem számít, bringázzanak csak egy jót.

A verseny reggelén többféle pletykát lehetett hallani, például lassú rajt lesz a lejtő aljáig, szétszedik a kategóriákat, de a versenybírókat megkérdezve megtudtam, hogy a nagyok versenyénél minden az eredeti tervek szerint fog zajlani, együtt indul az elit1, elit2, master, és elit nők kategória, és egyből éles rajttal kezdődik a verseny, ellenben az előző rajtokkal, ahol lassú rajttal mentek le.

A rajt előtt volt egy kis zavar, ugyanis a mezőny felét köztük rengeteg erős versenyzővel, például az Epronexszel, megállították fent a parkolónál, hogy majd együtt guruljanak le a rajthoz, míg a mezőny másik fele lent már bent állt a rajtban, így végül olyan bringások kerültek a mezőny végére akiknek elöl lett volna a helye. A rajt után egyből elkezdődött a helyezkedés, az erősek próbáltak előre menni a rajt utáni pár perces emelkedőn, ezt jól láttam az autó tükréből (előrébb álltam meg és vártam, hogy a mezőny elmenjen mellettem). A mezőny nagyon kinyúlt felfelé, már nem lehetett látni az elejét, autóval meg nem mentünk bele a kisebb lyukakba, mert a lejtőn balesetveszélyes lett volna és a mezőny hátsó felében sok olyan indulót lehetett látni, aki nem tud kerékpározni. Én kicsit jobban le voltam maradva, de egyszerre csak látom, hogy mindenki erősen fékez előttem és megállnak a kísérőautók. Itt már éreztem, hogy bukás volt, ugrottam ki a kocsiból, hogy mi van. Tucatszámra feküdtek az emberek az úton, mindenhol bringák, szétszakadt mezes, vérző versenyzők, a szalagkorlát mögött bringások az árokban… A versenyzőim közül először Adrit láttam meg, aki integetett, hogy menjek, mert Niké fekszik a földön és nem tud felkelni. Közben láttam, hogy Robiról teljesen leszakadt a mez és összevissza szédelegve sétálgat (szerencsére nem lett komoly baja). De ezután következtek csak az igazi borzalmak.

Miközben őriztem és próbáltam a lelket tartani a földön fekvő versenyzőmben hallom, hogy többen kiabálják, hogy hívjanak mentőt, közben valamelyik sérült mondja tőlünk nem messze, hogy mindjárt el fog ájulni, kicsit lejjebb ordítanak a versenyen dolgozó mentősöknek, hogy jöjjenek, mert valaki nem kap levegőt, felnézek és látom, hogy éppen valakit emelnek át a szalagkorláton akiből ömlik a vér. Közben érkeztek sorra a mentőautók és a helikopter hangját is hallottuk, talán a környék összes mentője a helyszínre érkezett, mellénk éppen a vízimentők parkoltak. Egy kezemen nem tudom megszámolni, hogy hány mentős jött oda, hogy felmérje melyik sérült állapota milyen, itt élőben volt lehetőségem megtapasztalni, hogy hogyan osztályozzák a sérülteket. Nagyon gyorsan és hatékonyan dolgoztak, felmértek mindenkit és a súlyos sérülteket részesítették előnyben. Szerencsére Niké sérülése nem volt súlyos így vele nem kellett foglalkozniuk, elég volt, hogy én figyelem az állapotát, és ha éppen elájulna akkor szólok nekik. Ott volt a keretorvos (Dr. Rózsa Szilveszter) is, aki éppen a fiát kísérte autóval és ő is részt vett a sérültek ellátásában. Rajta kívül még több bringás is segített a sérülteknél, segítettek felemelni a sérülteket vagy éppen az infúziót tartották. A mentősök jelenlétét dicséri, hogy az üvöltöző anyukát, aki a szervező fejét akarta, is le tudták nyugtatni.