Jump to content

Tour de Hongrie - Június 27-én rajtol a 38. verseny

2016. 10. 21. 08:01

Június 27-én rajtol a 38. Tour de Hongrie kerékpáros körverseny. A szervezők csütörtöki tájékoztatása szerint a naptárban UCI 2.2-es kategóriájúként szerepel a verseny, melyen így világranglista-pontokért is küzdhetnek majd a nemzetközi mezőny tagjai.

A közleményből az is kiderül: a szervezők a nagy érdeklődés miatt pályázatot írtak ki a hazai települések számára, melyben a városok a 2017-es és a 2018-as Tour de Hongrie-ra is kérhetnek maguknak szerepet, rajt-, illetve célállomásként. Mindkét versenyre idén november 10-ig várják a jelentkezéseket.

A Tour de Hongrie-t először 1925-ben rendezték meg, jövőre pedig 38. alkalommal kerül rá sor. Idén a Szombathely-Fertőd-Keszthely-Siófok-Cegléd-Karcag-Kékestető-Gyöngyös-Budapest útvonalon hat nap alatt 740 kilométert tett meg a mezőny. Az összetett győzelmet az észt Mihkel Raim szerezte meg.

(Forrás: kerekparoselet.hu,mti/Fotó:tourdehongrie.hu)