Jump to content

Melyik balatoni strand kapta a "leginkább kerékpáros-barát" címet?

2017. 07. 05. 14:46

Idén kiugróan javult a balatoni strandok szolgáltatásainak színvonala - mondta Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke Siófokon, a Kék Hullám Zászló minősítést átadó ünnepségen, a zászlót 33 balatoni strand kapta meg. Díjazták a legsportosabb, a legcsaládbarátabb és a leginkább kerékpáros-barát strandokat is.

A helyi önkormányzatokat tömörítő BSZ által 13 éve elindított strandminősítő rendszer idén tovább finomodott, a szolgáltatások színvonalát a korábbi három helyett már öt fokozattal, öt csillaggal jelölték. A június második felében elvégzett minősítésbe bevontak több balatoni civil társszervezetet, valamint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságot is.

Balassa Balázs elmondta, a Balaton körül mintegy 90 hivatalos strand található, amelyek mindegyike megkapta a minősítő rendszer felhívását. A minősítés egyértelműen a strandoló vendégek igényeiből indult ki, így fontos szerep jutott egyebek közt a tisztaságnak, a rendezettségnek, a vizesblokkok állapotának és felszereltségének. Pontozták a családbarát szolgáltatások és a játszóterek színvonalát, a sportolási lehetőségeket, a fák vagy az árnyékolók meglétét, és a vízminőséget is. Ez utóbbi során arra a megállapításra jutottak, hogy tavaly óta kismértékben nőtt a strandok hínárosodása. Iszaposodást csak a keszthelyi öbölben tapasztaltak.

A BSZ elnöke kiemelte, hogy a nagyléptékű fejlődés a kormányzati fejlesztési forrásoknak is köszönhető amellett, hogy a strandüzemeltetők szemmel láthatóan évről-évre többet tesznek a vendégek színvonalasabb kiszolgálásáért. "Egyértelműen érzékelhető a kormány közel 2 milliárd forintos strandfejlesztő csomagjának hatása" - mondta.

A legjobbaknak járó ötcsillagos Kék Hullám Zászlót tízen érdemelték ki: Vonyarcvashegy Lidó strandja, Balatongyörök Községi strandja, Gyenesdiás Diási Játékstrandja, Szigliget Községi strandfürdője, Balatonfüred Kisfaludy és Eszterházy strandja, Balatonlelle Napfény strandja, Csopak Községi strandja, Keszthely Városi strandja és Balatonakali Községi strandja. A többi 23 strand négy- és háromcsillagos minősítést ért el.

Kétévenként hirdetik meg a legcsaládbarátabb strandnak járó díjat, amit idén a gyenesidási Diás Játékstrandnak ítéltek oda, továbbá a legsportosabb strandnak járó díjat, amit 2015 után újra a vonyarcvashegyi Lido strand nyert el. A leginkább kerékpáros-barát strandnak járó különdíj és vándorserleg ismét a balatonberényi Községi strandé lett.

Néhány szó a Balatonberényi Községi strandról

A balatonberényi községi strand mintegy 350 méter hosszan nyúlik el a vízparton, de a tagoltság miatt a partvonala ennél jóval hosszabb.  A parti sávban a víz nagyon sekély. A parti lépcsők mellett egy hosszabb stég segíti a megfelelő vízbe jutást. A balatonberényi Községi strand  koordinátái 46.7143  17.3193

A strand közvetlenül a part menti út mellett található. Előtte halad el a balatoni kerékpárút, és a vasútállomás is alig 200 méterre van tőle, így könnyen megközelíthető járművel, gyalog egyaránt. Parkolni a strand előtt és a délkeleti bejárat mellett lévő parkolóban ingyenesen lehet. A kapun belül  kerékpár tárolókat is kialakítottak.

A régi idők stílusát idéző bejárati épületben az egyik pénztár, egy mosdórész és egy kívülről és belülről egyaránt használható vendéglátóhely is működik.  A strandot a délkeleti sarkon található másik kapun illetve pénztáron át is megközelíthetjük.

A füves parti területen több fa ad árnyékot. Különösen a strand keleti részében találunk a naptól megfelelően védő helyeket. Ha biztosra akarunk menni, ernyőt, vagy árnyékvető sátrat nem árt vinni magunkkal.
Öltözni, zuhanyozni a napozó területeken elhelyezett paravánok illetve zuhanyzóknál is lehet.

A strand különlegességének mondható egy ingyenesen használható parti fürdőmedence. A 214-es szezonra az egykori csúszda helyén “felnőtt játszóteret” alakítottak ki kültéri fittnesz-eszközökkel és masszázst is kínálnak a strandon.
A strand játszóterét a közelmúltban újították fel, illetve bővítették új elemekkel. A felnőttek szabadtéri sakkozással is tölthetik idejüket. A strand keleti szélén homokos és füves pályákat, illetve területeket találunk a sportoláshoz.
A parton vizibicikli kölcsönző is működik. A „Mozdulj Balaton” program keretében sportversenyeket szerveznek és ingyenes animációs foglalkozásokat tartanak. Ingyenes Wi-fi is működik.

A strand 2016-ban elnyerte a sárga hullámos kék zászló – a hivatalos megnevezés szerint “Kék Hullám Zászló”- háromcsillagos fokozatát a Balatoni Szövetségtől. A 2015.ös versenyen a strand elnyerte a Magyar Turizmus Zrt. Balaton kerékpáros-barát strandja különdíjat kapott.

(Forrás: kerekparoselet.hu; balatontipp.hu; mti.hu; kép: google)