Jump to content

Kross Level R+ kerékpárteszt

2016. 06. 07. 16:29

Amikor másfél millió Forintnál drágább kerékpárt tesztelünk, vannak elvárások, ezen a szinten nehezen köt kompromisszumot az ember.

Vajon a Kross Level R+ megfelel-e tökéletesen a felhasználási céljának?

A lengyel kerékpármárka viszonylag fiatal, az ezredforduló után, 2003-tól kezdett beépülni Kross néven a köztudatba, először Lengyelországban, de az elmúlt évtizedben már a környező országok piacára, így hazánkra is próbáltak nagy hangsúlyt fektetni. A Bikemagon is megjelent sok Kross kerékpár tesztje, a legkülönbözőbb kategóriákban.

Feltörekvő cégnek – pláne Keletközép-Európából – nehéz betörni a prémium szegmensbe, de a lengyelek – ahogy kerékpársportjuknak is – szívükön viselik a versenyzésre alkalmas modellek sorsát. UCI-bejegyzésű gyári csapatot hoztak létre, ahová leigazolták a korábbi világbajnoknőt, Maja Włoszczowskát, legjobb férfi versenyzőjük pedig a svájci Fabian Giger.

Nemrég még Magyarországon is komolyan vették egyes versenyzők kerékpár-szponzorációját, a főleg maratonokon sikeres és bajnoki címekkel büszkélkedő Blazsó Mártont és Dósa Esztert is támogatták. Fontosnak tartják a versenyzőktől kapott visszajelzéseket, amiket visszaforgatnak a tervezésbe. Manapság ez már nem megy másképp, hiszen az indulók többsége a világkupákon is „konfekció-bringákkal” állnak rajthoz, melyeknek a legmagasabb szinten kell működni.

A tesztelt Kross Level R+ ilyen célgép, cross-country versenyzésre tervezték, hogy tulajdonosa az olimpiai-krossz pályán a maximumot hozza ki belőle és saját magából. Ilyen szempontból már nem is biztos, hogy a megfelelő tesztelő vagyok, hiszen Gigerék más sebességi fokozatban használják, a lényeg akkor derül ki, amikor x sebességgel közlekedsz felfelé, y sebességgel lefelé és nem x-5 km/h-val vagy y-10-zel…

Ami nekem szembeötlő volt és alátámasztja a Kross 650B kerékméretű zászlóshajójának versenyzésre való célgép jellegét, az maga a forma. A rendkívül kicsi fő háromszög kombinálva a viszonylag nagy kiterjedésű up-side-down Rock Shox RS1 villával furcsán néz ki, elsőre az jutott eszembe, hogy nincs is nagyon olyan kerékpár-kategória, amire hasonlít. Változás még ami feltűnhet korábbi modellhez képest, hogy kívül futnak a bowdenek, a gyári csapat szerelje tuti lobbizott.

A nagyon alacsonyra lenyúló felsőcsövet egy plusz merevítő köti össze az ülőcsővel, ami szintén egyedivé teszi a bringát. Ennek az összképnek nagyon is van értelme egy XC-gépen, hiszen alacsony az átlépési magasság, több hely marad a lábaknak, ahol szabadon mozoghatnak, ugrásnál vagy a bringa döntögetésénél kisebb eséllyel kerülnek nem kívánt kontaktusba a lábaink a vázzal.

Részletek: bikemag.hu/Kép: FreeImages