Jump to content

Mit tettek a dunakeszi bringaúttal?

2016. 09. 26. 12:46

Kerékpárral az élet nem túl könnyű Magyarországon. A pestiek ha a Duna mentén szeretnének kerékpározni és be/kijutni a városból/ba, akkor egy igen kellemetlen szakasz vár rájuk. Dunakeszinél még inkább, ugyanis a kerékpárút háborús övezetnek tűnik. A történet dióhéjban annyi, hogy az útfelújítás során a bringautat persze kihagyták, ám ha már ott voltak, akkor jól szétbarmolták.

A Magyar Kerékpárosklub észak-pesti csoportja a Facebookon tette bejegyzést, miszerint a dunakeszi Pálya utca burkolatcseréjénél a nehézgépek rámentek a kerékpárútra, ami ennek köszönhetően megsüllyedt és széttöredezett. Mindez azt jelenti, hogy itt innentől kezdve tehát még veszélyesebb lesz bringázni mint eddig, főleg sötétedés után, hiszen nem látni a kisebb nagyobb "tankcsapdákat", arról nem is beszélve, hogy a gumiknak nem feltétlenül tesz jót a kátyús, útnak csak kis jóindulattal nevezhető hepehupás töredezett valami. 

A további konfliktusok is kódolva vannak. Mivel az út magasabbra került, néhány helyen a padka töltőanyaga már így is a bringaútra lóg, télen pedig jó eséllyel rátolják majd a havat is.

A Magyar Kerékpárosklub megkereste az önkormányzatot, ahol azt mondták, talán jövőre felújítják a kerékpárutat is, ám, hogy addig mi lesz az áldatlan állapotokkal, arról természetesen nem beszéltek. 

 

(Forrás: kerekparoselet.hu, index.hu/kerekagy/Fotó:index.hu/kerekagy)