Jump to content

Új magyar kerékpárutak

2018. 01. 09. 22:16

A kormány tavaly év végén döntött arról, hogy 3,6 milliárd forinttal támogatja az olyan kerékpárutak megépítését, amelyek építési engedéllyel rendelkeznek, így kivitelezésük azonnal indítható. Ezen szakaszok kiegészítik, rendszerbe foglalják a már meglévő létesítményeket, illeszkednek meglévő hálózatokhoz, ezáltal a meglévőnél nagyobb forgalmat generálnak. A forgalomnövekedés mellett cél a kerékpáros turisták és a vendégéjszakák számának növelése is. Mivel eddig jellemzően nyugat-magyarországi kerékpáros fejlesztések kaptak támogatást, jelen döntéssel a cél az, hogy az ország északi és keleti része, valamint Pest megye is részesüljön hasonló támogatásból.

A kormány az alábbi, építési engedéllyel rendelkező kerékpárutak megépítését támogatja:

1.) Hajdú-Bihar megye: Debrecen – Látóképi-tó
A tervezett kerékpárút a 33-as út mellett a Látóképi-tó és Debrecen közigazgatási határa között vezet, ezzel kipótolva egy hiányzó szakaszt. Amennyiben a szakasz megépítésre kerül, úgy elérhető lesz Balmazújváros, valamint a tervezett Hortobágyi Nemzeti Parkhoz vezető kerékpárút. A szakasz egyben része a tervezett EuroVelo14 nemzetközi kerékpáros túraútvonalnak is.

2.) Komárom-Esztergom megye
Az Esztergom-Esztergom kertváros közötti szakasz a Mária Valéria-hídtól a Palatinus-tóig tart, csatlakozik az EuroVelo6 nemzetközi kerékpáros túraútvonalhoz.

Tata Baj: A Baj felőli része már megépült az útnak, de a tatai ökoturisztikai központ és a meglévő kerékpárút között van egy másfél kilométeres megépítésre váró szakasz. Csatlakozik a Baj területén már kiépült kerékpárúthoz, Tatán keresztül pedig az Által-ér kerékpárúton az országos hálózathoz, valamint a SacraVelo útvonalhoz.

3.) Heves megye
Hatvan–Apc: A fejlesztés illeszkedik az EuroVelo rendszerbe, következményeként a meglévő és megvalósítás alatti kerékpárutak csatlakoztathatóak az EuroVelo14 hálózatba és elérhető válik a Mátra északi oldala.

Eger–Egerszalók: A kerékpárút kiemelt turisztikai attrakciók között hoz létre kapcsolatot, megépítésével Egerből el lehet jutni kerékpárral az egerszalóki fürdőig, a tervezett EuroVelo14 része.

4.) Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tiszatelek–Dombrád: A Rakamaz-Dombrád szakasz a Tokaj-Tiszabecs útvonal része. A fejlesztés ezen ütemében a töltéskorona és töltést keresztező rámpák stabilizálása történik meg, ezáltal a Tisza gátja kerékpározhatóvá válik.

5.) Jász-Nagykun-Szolnok megye
Tószeg (-Szolnok): A fejlesztés ezen ütemében a töltéskorona és töltést keresztező rámpák stabilizálása történik meg.

6.) Pest megye
Pomáz-Szentendre (Dera-patak mentén): Kerékpárosbarát közlekedésfejlesztés Pomázon, a Pomázt és Szentendrét összekötő kerékpárút létrehozásával, mely Szentendre déli részéről Pomáz felé vezető főút mentén vezet egészen a Dera-patakig, ahol befordul a patak mentén és így csatlakozik az EuroVelo6 kerékpárút hálózathoz.

Fót: Az országos kerékpár úthálózathoz csatlakozó fóti kerékpárút fejlesztése. Az OTrT szerint meghatározott 3A jelű Kelet-magyarországi kerékpárút (Budapest Fót-Mogyoród-Szada–Gödöllő) része. Az engedélyezési eljárás folyamatban van.

Ipolydamásd: A Duna bal parti EV6 Szob-Ipolydamásd közötti hiányzó szakasza. A hiányzó kerékpárút-szakasz megépülésével kapcsolat jön létre a szlovák oldallal az Ipolydamásd és Helemba közötti híd megépítését követően 2020-ig. Az engedélyezési eljárás folyamatban van.

Ráckeve-Szigetbecse–Makád: A fejlesztés célja az árvízvédelmi szakaszon belül 12,4 km hosszan a Gyálai rámpa és Ráckeve belterület között, a töltés koronáján kerékpározásra alkalmas útpálya-szerkezet készítése, amely a fenntartási munkák elvégzéséhez használt nehéz munkagépek közlekedésére is alkalmas

A 2004/2017 (XII.22.) kormányhatározat 300 millió forint összegű támogatást biztosít engedélyezési szintű kerékpárút tervek elkészítésére is, hogy a forrás rendelkezésre állása után azonnal indulhasson a kivitelezésük. A tervek között szerepel többek között:

1.) Komárom-Esztergom megye
a) Tata-Agostyán-Tarján (19 km)
b) Tarján-Héreg-Bajót (22 km)
c) Oroszlány-Majk-Várgesztes-Vérteskozma-Csákvár-Nadap (36 km)

2.) Jász-Nagykun-Szolnok megye
Zagyva menti kerékpárút

3.) Pest megye
Rákos-patak menti kerékpárút

4.) Az Eurovelo14 hiányzó szakaszainak tervezése

5.) Az EuroVelo Budapest-Mohács közötti hiányzó szakaszainak tervezése

Szilvai József Attila vezérigazgató, Magyar Közút Nonprofit Zrt
A Kormány 1674/2016. (XI. 29.) határozata 2017-ben 2,054 milliárd forint többletforrás biztosításáról rendelkezett, ebből gép- és eszközbeszerzéshez összesen legfeljebb 531 millió forint összegű kötelezettség vállalható. A fennmaradó 1,523 milliárd forint összeget a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a kezelésébe kerülő kerékpárút-hálózat kezelési, üzemeltetési (kaszálás, cserjézés, tisztántartás, síkosságmentesítés, útellenőrzés stb.) és fenntartási (burkolat javítás, hídfenntartás, táblák pótlása, burkolati jelek festése, korlátok, szegélyek javítása stb.) munkáira fordítja majd. A 2018-as költségvetésből pedig újabb 1 milliárd forint jut majd üzemeltetésre.

(Forrás: bikemag.hu)