Jump to content

Tavaszi kerékpár-felkészítés

2017. 02. 15. 01:02


Ha minden igaz, az idén is lesz tavasz. Akik télen nem használták a bringát, azoknak a szozon indulása előtt mindenképp ajánlott átnézni a kerékpárt, hogy minden rendben legyen. Mik a legfontosabb teendők?

Kormány, fék

Nézzük át a kormányt, illetve a fékeket. Ellenőrizzük a fékbetétek állapotát, ha kopottak, cseréljük, ha össze-vissza, vagy túl nagy távolságra állnak a felnitől, féktárcsától, állítsuk be őket. Bár a szinte teljesen elkopott fékkel is lehet lassítani, de sokáig nem érdemes így használni, mert előbb utóbb kopik vele minden, drágábban cserélhető dolog is. A fékbovdenek bekötésére, illetve a bovden egységére is figyeljünk oda, ha már csokorként állnak a szálak szanaszét, inkább cseréljük le.

A kormány környékén semminek nem szabad kotyognia, és a kormánynak is érezhető ellenállás nélkül kell fordulnia. Ellenőrizzük a stucni csavarjait, anyáit húzzuk meg, ha nem feszül eléggé.

Váltó, lánc, lánckerekek

Ha nyikorog a lánc, nem elég csak WD40-nel nyakon önteni. Tüneti kezelésnek megteszi, de hosszú távon nem az igazi. A bringaláncot érdemes időnként megfürdetni Brigéciolban. Ha nem tesszük, hiába lesz csendes a lánc a rákent olajtól, a csapokba ragadt homoktól hamar elhasználódik.

Szezonkezdéskor ellenőrizzük a lánc állapotát is, ha megnyúlt, cserélni kell. Gyakran a lánckerekekkel együtt, hiszen egymást nyúzzák, koptatják.

Gumik, kerék

Ha szerencsések vagyunk, akkor megússzuk egy könnyed pumpálással a szezonkezdést. Mekkora nyomás legyen egy abroncsba? Az átlagember nem fúj bele többet 1,5-2 bar-nál, hiszen nagyjából ennyi kell az autóba is. De nem, a biciklikerékbe ennél jóval nagyobb nyomás az indokolt, úgy 3-5 bar körül. Lehet, hogy ha a másfél baros gumihoz vagyunk szokva, eleinte rázós lesz az aszfalt a keményre fújt abronccsal, viszont határozottan könnyebb lesz így a tekerés.

Ha a gumi rendben van, érdemes végignézni a küllőket is, hogy elég feszesek-e. Ha nem, húzzuk meg őket, bár ezzel csak a rutinosabbak kísérletezzenek, ha nem értünk hozzá, inkább bízzuk egy szervízre a munkát.

Mikor érdemes cserélni a kerékpár külső gumit?

-Ha a gumi mintája/futófelülete annyira elvékonyodott,hogy egyfolytában defektet kapsz.
-Ha a gumiszövet sérült kivágta valami az oldalfalat és eldeformálódott a külső vagy akkora a lyuk ,hogy kijön rajta a belső.

Ezek mind olyan körülmények amik csere éretté teszik a külsőt.

A megfelelő tapadás és gördülés érdekében érdemes odafigyelni még a helyes nyomásértékre és a gumi mintájának irányára is. Ha nem megfelelő nyomáson használjuk guminkat az értelem szerűen nem a gyárilag tervezett futófelületen fut hanem kissé kilapul, ezáltal gyorsabban elkopik de defekt esélye is megnő. Mindig fegyeljünk oda tehát a nyomásra.Indulás előtt egy pumpálás megelőzhet egy kellemetlen defektet út közben. Az apróbb repedések, vágások a mintán ártalmatlanok, nem indokolják a köpeny cseréjét de érdemes odafigyelni nehogy a bentmaradt szilánkok vagy tüskék kiszúrhatják az újonnan berakot belsőt.

Kötelező felszerelés

Ellenőrizzük a kötelező felszereléseket a bringán: csengő, prizma legalább az első kerékre – kettő kell belőle, de a fényvisszaverő oldalfalú gumi kiváltja a borostyánszínű küllőprizmát – lámpa elöl hátul, illetve prizma elöl hátul. Lámpából nem elég a csak pislákoló lámpa, muszáj olyat venni, amely messziről is jól látható, viszont a bringás hordhatja magán, vagy a hátizsákján is.

Lámpából városban megteszi egy kisebb, villogós, LED-es is, de valóban sötétben, közvilágítás nélküli helyeken ezekkel semmire nem megyünk, oda kell a nagy teljesítmény. Ugyan nem minden esetben kötelező, de kibírható kényelmetlenséget okoz a biciklis sisak, így érdemes mindig hordani. Sőt, ha gyereket szállítunk a bringán, húzzunk egyet az ő fejére is. Városon kívül viseljünk fényvisszaverő ruházatot!

Szerszámkészlet

Egy vérbeli biciklisnél mindig van egy szerszámos pakk, ami jól jöhet, ha pl. defektet kapunk. Munkába járáshoz a pumpa, tartalék belső, gumileszedő és imbuszkulcs-készlet általában elég. Egy defektet így hamar ki tudunk javítani.

Ha nagyobb túrára indulunk ajánlott a gumijavító készlet, de hasznos lehet pl.egy láncbontó prés, tartalék fék- és váltóbovden.

(Forrás: kerekparoselet.hu; vezess.hu; képek: FreeDigitalPhotos.net; pixabay.com)