Jump to content

Critérium du Dauphiné 2018 - Yates nyert

2018. 06. 11. 04:05

Drámai módon, ám nagyobb meglepetések nélkül ért véget a Critérium du Dauphiné 136 kilométeres záróetapja Moûtiers és Saint-Gervais Mont-Blanc között. A szakaszt Adam Yates (Mitchelton-Scott) nyerte, míg az összetett első hely maradt Geraint Thomas (Team Sky)  kezében.

Az utolsó szakaszra is maradt emelkedő bőven, ráadásul ebből három 1. kategóriás az utolsó 60 kilométerre sűrítve, ezzel együtt küzdelemben sem volt hiány. Pierre Rolland (Education First-Drapac), Antwan Tolhoek (LottoNL-Jumbo), Daniel Navarro (Cofidis), Edward Ravasi (UAE Emirates), Julian Alaphilippe (Quick-Step Floors) és David Gaudu (Groupama-FDJ) kísérleteztek a szökéssel, közülük Daniel Navarrónak sikerült a legtovább bírnia, mindössze 50 méterrel a cél előtt foszlottak szerte győzelmi álmai.

A nap harmadik emelkedőjén lejtmenetben defektje volt az összetettben élen álló Gerain Thomasnak, ám az összetett 3. helyen álló Romain Bardet-ért hajtó AG2R csapata nem várta be a walesit, eltelt jó pár kilométer, míg végül fel tudott zárkózni a főmezőnyhöz.Három kilométerrel a cél előtt (valamivel túl az utolsó emelkedő felén) az elmúlt napokban is rendkívül aktív – sőt szakaszt is nyerő – Dan Martin (UAE Team Emirates) indított támadást, vele Romain Bardet, Gerain Thomas, Adam Yates (Mitchelton-Scott) és Emanuel Buchmann (Bora-Hansgrohe) tudott csak lépést tartani. Elsősorban Bardet és Buchmann támadási és ellentámadásai következtében Martin leszakadt ettől a csoporttól. Bardet utolsó nagy akciójára viszont csak Yates tudott reagálni, rákontrázott, és még az ereje végén lévő Navarrót is megelőzte.

(Forrás: bikemag.hu / fotó: Facebook)