Jump to content

Specialized Tarmac Expert kerékpárteszt

2016. 05. 23. 02:10

A legendás amerikai cég klasszikus országútija, a Specialized Tarmac évek óta a képzeletbeli kívánságlisták élén szerepel. Mi lehet a titok, vajon tényleg annyira jó?

A horvátországi teszt helyszínére, Brac szigetére kalandos 24 órás utazás után érkeztem, így első napra csak lazább kört terveztem. Természetesen a Tarmac volt az első szerencsés kiválasztott, így egy rövidebb kikötőt érintő kör után egyből megváltozott a véleményem és nekivágtam az emelkedőnek. Tulajdonképpen viszonylag rövid időn belül meg lehet mondani, hogy a kerékpár milyen és a Tarmac már első blikkre érezhetően ott volt a legjobbak között. Könnyű, agilis, jól gyorsítható, tényleg élmény vele a mászás, szinte telepatikus módon reagál a megindulásokra. Az emelkedő tetején egyesültek erőink Tufival és a sík, majd hullámos részen sikerült tempósan haladnunk. Itt jön ki igazán az 50-es kerék előnye, 35-40 km/h környékén érezhetően jobban halad az ember vele, mint egy hagyományos alacsony peremes szettel. A kerékpár karaktere kifejezetten inspirál a haladásra, a rövidebb emelkedőket önkéntelenül is kiállva sprintelve támadja az ember. Lefelé szintén kedveltem a közvetlen irányíthatóságot, tökéletesen követi az ívet, és ha apró korrekcióra van szükség, akkor sincs dráma.

Ha a profi országúti versenyek eredményeit nézzük, a Specialized évek óta tarol. Alberto Contador 2015-ös Giro d’Italia győzelme, Fabio Aru Vuelta sikere és Giro második helye mellett a regnáló világbajnok 2015-ben (Michal Kwiatkowski) és Peter Sagan révén idén is az amerikai márka kerékpárjait nyúzza.

Az aktuális Tarmac sorozat évek óta egyike volt a piacvezető modelleknek a klasszikus országútik között, a legutóbbi változat a 2015-ös modellévtől érhető el ilyen formában. Fontos megjegyezni, hogy a korábbi névadástól elrugaszkodtak a Specialized marketingesei, az SL4 utódja már szimplán az „Új” Tarmac néven került forgalomba. Ennél a modellnél debütált a „Rider-First Engineered” geometria, ami azt jelenti, hogy minden méretet külön terveztek meg különböző statikus és dinamikus tesztek eredményeit figyelembe véve. A versenyzők és tesztelők visszajelzései alapján a korábbi modelleknél a nagyon kisméretű vázak túl agilisan kezelhetőek voltak, míg a nagy méreteknél a lassabb irányíthatóság okozott problémát. Ezek mellett az erőhatásokat is kiszámolták a mérnökök, nyilván 49-es méret esetén nem feltétlen kell 120 kg-os súlyhatárig tervezni a vázat, valamit a rövidebb fejcső miatt elegendő például a kisebbik átmérő a kúpos homlokcső alsó csészéjéhez. Az új Tarmac széria már tárcsafékes változatban is elérhető a felnifékessel egyező geometriával.

Vázszett

A tesztelt Expert modell a középső a rangsorban, alatta a Thommey által tesztelt Tarmac Sport, fölötte pedig az S-Works verzió található. A váz FACT 10R (Functional Advanced Composite Technology) karbon alapanyagból és eljárással készül, ez magába foglalja a prepreg (preimpregált karbon szövet) típusát, a vázméretenként eltérő lay-up definíciót és a hőkezelési eljárás paramétereit is. Tulajdonképpen minden jelenleg kapható karbon váz kézzel készül, a különbség a gyártás apró részfolyamataiban tér el márkánként. Ilyen szempontból kritikus a prepreg megfelelő hőmérsékleten tárolása, a karbon rétegek sablonba helyezése során a pedáns tisztaság fenntartása és a rendszeres és mindenre kiterjedő minőség-ellenőrzés.

Technikai paraméterek terén a manapság megszokott tulajdonságokkal rendelkezik a váz, ilyen a teljesen integrált bowden elvezetés, amely kialakítása alkalmas Di2 kábelek fogadására is. A hajtáshatékonyság érdekében a BB30-as csapágyakat fogadó középrészt jelentős mennyiségű karbon öleli körül, amely alá akár külső Di2 akkumulátor is felszerelhető. Az aszimmetrikus nyeregvázcső is a hajtáshatékonyság hivatott növelni. Említést érdemelnek még a filigrán támvillák, amik a papucsnál ívelten csatlakoznak a láncvillákba. Az új Tarmac Expert esetén a legszembetűnőbb újítás a hagyományos nyeregcső bilincs leváltása egy integrált ékrendszerrel. Ez napjainkig főképp szárnyprofilokat mintázó aero nyeregcsöveknél volt bevett szokás, de a hagyományos kör keresztmetszettel is elegánsabban mutat, ha a bilincs rejtve marad. Más kérdés, hogy egyes modelleknél ez jelentősen megnehezíti a nyeregcső magasságának állítását, de a Tarmac esetében ilyen probléma nem jelentkezett. Az aerodinamika nem játszott főszerepet a tervezés során, de az alsócső formája és a hátsó kerekeket kitakaró nyeregvázcső csökkenti a légellenállást a konfekció alakokhoz képest.

A villa meglehetősen filigrán darab, monocoque karbon kialakítás, az S-Works modelleket is ilyennel szerelik.

A geometria meglehetősen sportos, viszont nem a régi klasszikus iskola szerint, hanem a Mike Burrows által tervezett Giant TCR-rel elhíresült, meglehetősen ejtett felsőcsöves (sloping) dizájn jellemzi a gépet. 462 mm-es nyeregvázcsőhöz 537 mm-es effektív felsőcső hossz társul. A 73°-os fejcsőszög és a 74°-os nyeregvázcső szög mind az agilis irányítást teszik lehetővé, a viszonylag rövid 405 mm hosszú láncvillák pedig a jó gyorsíthatóságért felelnek. Számomra külön öröm volt a rövid, 120 mm-es homlokcső, az egyetlen kerékpár volt a tesztflottában, amelyiknél nem kellett a legalacsonyabb pozícióba raknom a kormányszárat.

Részletek: bikemag.hu/Kép forrása: FreeImages.com