Jump to content

4 belga verseny a téliszünetben

2017. 12. 24. 02:48

Aki valaha indult hazai cyclocross versenyen, az már biztos találkozott Vas Kata Blanka, vagy Vas Balázs nevével, ráadásul szinte mindig a dobogó közelében. Sőt a Merida Maraton Team CST fiataljai a cseheknél, és szlovákoknál is nagyon jól teljesítettek idén. A közelgő két ünnep között még erősebb fokozatba kapcsolnak, hiszen karácsonytól újévig egy négy állomásos belgiumi versenyhét lesz a téli szünet programja. Cél, hogy a nemzetközi top mezőnyben is megmutassák magukat, akár annyira, hogy az egy jövő évi szerződést érjen valamelyik külföldi csapatnál.

Rögtön karácsony másnapján a zolderi világkupán kezdnek majd. Blanka U23 kategória hiányában a felnőtt nők között indul, míg Balázs juniorban fog versenyezni. Blanka az összes versenyen az elit nők között indul, hiszen női utánpótlás kategória C1-es szinten csak a világbajnokságon van, a WU23 formájában. Saját elmondásuk szerint a világkupa lesz a legfontosabb verseny a négy közül, itt szeretnének a legjobb helyen zárni.

Rövid pihenő után következik a DVV Trofee aktuális fordulója a legendás Azencross Loenhout-ból. Majd újabb pihenő, és 29-én a diegem-i Superprestige versennyel folytatódik a program. Érdekesség, hogy ezt az utóbbi versenyt késő délután, lámpafényben rendezik.

A testvérpár utolsó megmérettetése Baal-ban lesz, a GP Sven Nys névre keresztelt DVV Trofee fordulón.

A világkupáról a UCI a saját Youtube csatornáján élőben közvetít, míg a többi versenyt a Sporza adó online feedjein lehet követni.

(Forrás: bikemag.hu)