Jump to content

A nagyágyúk számára is érdekessé tennék a Tour de Hongrie-t

2016. 12. 01. 10:22

A nagy terveket szövő szervezőbizottság bejelentette a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny 2017-es kiírásának rajt-, illetve célhelyszínére több település pályázott mint ahány helyre eljuthat a hat nap alatt a nemzetközi mezőny.

 

A szervezők csütörtöki közleménye szerint a legnagyobb magyar kerékpáros verseny történetében még nem fordult elő hasonló: a szervezőbizottság által a 2017-es és 2018-as viadalra kiírt pályázat lezárultáig a szükségeshez képest mintegy kétszer annyi település adta be jelentkezését.

"Nagyon komoly terveink vannak, a magyar körversenyt néhány éven belül szeretnénk Közép-Európa egyik meghatározó versenyévé fejleszteni, egy olyan eseménnyé, amelyen a legnagyobb körversenyek, a Tour de France, a Giro d'Italia vagy a Vuelta a Espana legjobbjai is részt vesznek, és amelyet élőben közvetítenek a kontinens sportcsatornái" - idézi a közlemény Eisenkrammer Károlyt, a Tour de Hongrie szervezőbizottságának elnökét. Kifejtették: szeretnék kihasználni az alkalmat, hogy egy világszínvonalú eseményen keresztül mutassák meg a világnak Magyarország legszebb tájait, történelmi épületeit, nevezetességeit. "Nagy öröm és egyben felelősség is, hogy a céljaink megvalósításához bizalmat kapunk Magyarország kormányától, a Magyar Kerékpáros Szövetségtől és az ország településeitől is" - közölte az elnök.

A Tour de Hongrie főszervezője elárulta, a közelgő ünnepek előtti napokban a pályázó települések közül ki kell választania azokat, amelyekkel megvalósítható a 2017-es verseny, s az útvonal hivatalos bejelentése előtt a szükséges egyeztetésekre, szerződéskötésekre is sort kell keríteni.

A jövő évi, hatnapos Tour de Hongrie 2017. június 27-én, kedden rajtol és július 2-án, vasárnap ér véget, a nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárában 2.2-es kategóriával szerepel, a résztvevők világranglista-pontokért is harcolhatnak majd.

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)