Jump to content

Gemenci Nagydíj - Száz induló a 43. kerékpárversenyen

2017. 05. 10. 11:11


Tizenhat csapat száz versenyzője áll rajthoz a 43. Alisca Bau Gemenc Nagydíj nemzetközi kerékpárversenyen, amelyet május 25-től 27-ig rendeznek meg Szekszárdon.

Szilasi László versenyigazgató az esemény sajtótájékoztatóján elmondta: tíz külföldi, köztük olasz, német, osztrák, szerb, bolgár csapat, illetve hat magyar együttes nevezését fogadták el, összesen húsz országból érkeznek versenyzők. A Gemenci Nagydíj 2009 után ismét bekerült a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) versenynaptárába, amely így a Tour de Hongrie mellett a második többnapos, UCI-kategóriás országúti kerékpárverseny Magyarországon - hangsúlyozta.

A program május 25-én, csütörtökön este egy két kilométeres prológgal kezdődik, ekkor a versenyzőknek a Garay térről a Kálvária kilátóig kell feltekerniük, helyenként 15 százalékos emelkedőkön.

Május 26-án egy 140 kilométeres országúti szakasz vár a mezőnyre, május 27-én, szombaton pedig egy 110 kilométeres, sík szakasszal zárul a nagydíj a Szekszárd-Őcsény-Decs-Sárpilis-Szekszárd útvonalon.

Aznap este versenyen kívül egy 60 perces villanyfényes kritériumversenyt is rendeznek Szekszárd belvárosában, és lesz több versenyszám amatőr kerékpárosoknak.

A versenyigazgató hozzátette: a 2,4 millió forint összdíjazású nagydíjon elindul az összes erős magyar csapat, amelyek rajthoz állnak a júniusi Tour de Hongrie-n, és kontinentális szinten erős lesz a külföldi mezőny is.

(Forrás: mti.hu; kép:google)