Jump to content

Tour de Hongrie: hat nap alatt 800 kilométer lesz a táv

2018. 03. 08. 11:32

Augusztus 14-én a siófoki prológgal rajtol el az idei Tour de Hongrie, Magyarország legrangosabb nemzetközi kerékpáros-körversenye, melynek mezőnye hat nap alatt tíz megyét érintve összesen 800 kilométert teljesít.

Az idei viadal útvonalát kedden az M4 Sport Sportreggeli című műsorában mutatta be Eisenkrammer Károly, a szervezőbizottság elnöke. Egyúttal jelezte, hogy a hazai Tour eddig második kategóriás verseny volt, idén azonban első kategóriába került, ami azt jelenti, hogy azon akár World Tour-csapatok is indulhatnak.

Mint mondta, jelezte részvételét a Giro d'Italia rendszeres résztvevője, az olasz Androni-Sidermec-Bottecchia, a legerősebb lengyel csapat, a CCC Sprandi Polkowice, valamint az amerikai Novo Nordisk is. Azt ugyanakkor megjegyezte, hogy World Tour-istállók többsége azért nem látogat Magyarországra, mert azon a héten párhuzamosan két WT-viadalt is rendeznek.

A magyar indulókkal kapcsolatban elmondta, hogy az idei évre alakult két kontinentális csapat, a Kőbánya és a Pannon Cycling Team ott lesznek a mezőnyben. Az osztrák My Bike alakulatban Kusztor Péter és Pelikán János versenyez, a luxemburgi Differdange-ben pedig Rózsa Balázs, de rajthoz áll majd a magyar válogatott is, melyet a szövetség állít össze.

Az útvonalról elhangzott, hogy az idei start- és célállomásokat még 2016-ban választották ki a pályázó települések közül, sportszakmai és turisztikai szempontokat is szem előtt tartva.

A prológ 4 kilométeres lesz, míg a leghosszabb etap a harmadik, mely során Ceglédről Hajdúszoboszlóra 210 kilométert tesznek majd meg a kerekesek, s a sík szakaszon várhatóan látványos sprintbefutó dönthet a győzelemről. A legnehezebb, azaz a „királyetap” a negyedik lesz: augusztus 18-án Karcagról rajtol a mezőny, s a Bükk emelkedőinek meghódítása után a kerékpáros fesztivállal készülő Miskolcon zárul a 178 kilométeres küzdelem.

Az idei Tour Balatonalmádit, Keszthelyt, Velencét, Székesfehérvárt is érinti, a zárás pedig Budapesten lesz – méghozzá a tervek szerint Újbudán, a Duna partján, éppen ott, ahonnan az első, 1925-ös Tour de Hongrie mezőnye útjára indult, s ahol látványos körpályás küzdelemmel fejeződik be a hatnapos viadal.

A verseny egyik kiemelt partnere ebben az évben is a Magyar Közút Nonprofit Zrt., amelynek műszaki vezérigazgató-helyettese, Mikesz Csaba biztosította a szervezőket, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a Tour útvonalára, a társaság a kezdés előtt bejárja majd az érintett útszakaszokat, a feltárt hibákat azonnal kijavítja, hogy a kerékpárosok megfelelő biztonságban versenyezhessenek. Ezen felül az utak környezetére is figyel majd a vállalat, hogy a közönség is jó körülmények között szurkolhasson, a közlekedőket pedig kiemelt információkkal látják el az adott útszakaszokról.

Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros-szövetség elnöke szerint a verseny egyfajta marketingfelületként is értelmezhető.

„Amikor kerékpárversenyt nézünk, egyúttal egy országot, turisztikai desztinációkat is nézünk. A sportturista pedig az egyik legjobb turista. Beszéljünk akár magáról a sportolóról, az őt kísérő személyzetről, a sportszakemberekről vagy a szurkolókról, azt lehet róluk elmondani, hogy az átlagosnál hosszabb időt töltenek Magyarországon, az átlagosnál jobban költenek és az átlagosnál többször térnek vissza” – hangsúlyozta.

A 2018-as Tour de Hongrie útvonala
Prológ: 
egyéni időfutam, Siófok, 4 km, augusztus 14.
1. szakasz
: Balatonalmádi–Keszthely, 160 km, augusztus 15.
2. szakasz: Velence–Székesfehérvár, 170 km, augusztus 16.
3. szakasz: Cegléd–Hajdúszoboszló, 210 km, augusztus 17.
4. szakasz: Karcag–Miskolc, 178 km, augusztus 18.
5. szakasz: Budapest–Budapest, 78 km, augusztus 19.

(Forrás: nemzetisport.hu)